A Stanford Börtön-kísérlet

1971-ben Philip Zombardo szociálpszichológus a Stanfordi Egyetemen egy érdekes kísérletben az engedelmességet és az agressziót vizsgálta. Meg, hogy milyen hatással vannak a személyiségre a különböző szerepek. Az egyetem egyik alagsori folyosóján egy börtönt modelleztek, igazi cellákkal, kamerákkal, ahol mind a rabokat, mind a börtönőröket a kísérletre jelentkezők közül választották ki. 24 önkéntes vállalkozó férfit zártak be 2 hétre. Jó pénzt fizettek érte.

A jelentkezőket tesztelték, mindenki pszichológiailag normális, egészséges személyiség volt. A raboknak rabruhát kellett viselniük, és egyszerű szabályokat betartaniuk. A börtönőrök egyenruhát viseltek, feladatuk a rendet fenntartani fizikai erőszak alkalmazása nélkül.

A kísérlet igen rövid idő alatt veszélyessé kezdett válni. A rabok az őrök megalázó bánásmódjának hatására súlyos emocionális zavarok jeleit kezdték mutatni. A kísérletet a 7-ik nap után abba kellett hagyni. A "raboknál" erős depresszió, félelemérzet és személyiség-vesztés, az "őröknél" erőszakos és szadista viselkedés, illetve erős túlkapások léptek fel.

Zimbardó jelentése az amerikai képviselőház jogügyi bizottsága számára, részlet:

„Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban »rabbá« vagy »börtönőrré« vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.”

Ezt dolgozza fel a Kísérlet c. film, Oliver Hirschbiegel rendezésében. Bemutatja a konfliktusokat, hogyan haladnak a tragikus végkifejlet felé. A börtönőrök, feladatuk érdekében, egyre durvább eszközöket alkalmaznak, agresszívek lettek. A kiszolgáltatott rabok megpróbálnak a saját eszközeikkel fellépni az őrök ellen. A küzdelem kilép a kísérlet kereteiből és igazi harccá válik. Az őrök valóban őrökké, a rabok valóban rabokká váltak. Többen megsérülnek. Az őrök teljesen átveszik a hatalmat a kísérlet felett. A raboknak sikerül kiszabadulni és lefegyverezni az őröket.

Naturálisan és rémisztően mutatja be, hogy mire képes egy egészséges személyiségű ember, ha hatalmat kap, ha mások ideiglenesen alá vannak neki rendelve. Hogyan lesz állat az emberből, ha mindenáron meg akar felelni.  

"Pályázók, figyelem!

Írjatok egy rövid, maximum 20-25 soros történetet, egy emléket gyerekkorotokból, amiben szerepelnek az alvás, a facebook, a dzsípíesz, a nap, a szeparé és a tévedés szavak." (Pályázati felhívás regionális online irodalmi, újságírói ösztöndíjra, 2010.)

Beadtam nekik. Hogy mi lett a sorsa, máig nem tudom, egy pissz nem sok, de nekik az, ezek szerint...

"A titokzatos hely

Az alvásról, a szeparéról meg a tévedésről nekem a nagyapánk jut eszembe. Gyerekkoromban volt egy félelmetes hely, ahová nekünk tilos volt bemennünk, kapálással való fenyegetettség hatása alatt. Se gyereknek, se jánynak. Érdekes, a kapáláshoz nem tudott az ember elég gyerek lenni. Ott, ahol az udvar végződött, a kert meg kezdődött, szóval egy határövezetben, ott volt egy bódé. Olyan igazi robinzonos, széldeszkából, meg minden, kukoricaszár volt a teteje, akkor még volt szára a kukoricának. Lakatjának kulcsa nagyapám nyakában lógott, madzagon, ez volt az ő amulettje. Ebben az egyben hitt, de ebben nagyon.

Na, ez volt az, amit mindenki csak úgy hívott, hogy a szeparé. Valami titokzatos dolgok lehettek ott. A szomszéd gyerek nagymenő volt, ő már egyszer iskolába is járt, úgyhogy nagyapánk után mindjárt ő következett a rangsorunkban.  Ő mesélte, hogy ő már volt az övékben, de azóta is gunaras a háta. Ott olyan borzasztó szörnyek vannak, amik az ő nagyapjának mindig elveszik az eszit. Ettől aztán néha úgy ugat, mint egy vagon kutya. Mármint a nagyapja, de mi inkább Náncsi nénit hallottuk ugatni, ahogy pörölt az öreggel, hogy maga haszontalan, semmire kelő, száraz tökű szeszkazán, miközben meg az öreg csak lazán vigyorgott. 

Úgyhogy minden okunk megvolt rá, nem is tudtunk csak borzalommal nézni a szeparéra, és csak messziről. A közelébe se merészkedtünk. A mi nagyapánkat is képesek voltak átalakítani, de ez neki biztosan jó lehetett, mert minden nap gyakran megfordult ott. Nem tévedésből, hanem direkt, úgyis mondhattuk volna, ha ezt akkor ismertük volna, hogy előre megfontolt szándékkal. Amikor már direkt nem tudott, akkor meg oda vitte őt az ő dzsípíesze. Más útvonal tán' nem is volt benne, csak ez, meg a budi. Ezek is állandóan frissültek, folyamatos újratervezés mellett.

Hogy mi mekkora tévedésben voltunk! De milyen jó is volt! Így, utólag visszaemlékezve - mintha visszaemlékezni lehetne előleg -, már hajnalban indult az első járata. Ezt az információt akkor nem a facebook szolgáltatta, hanem az ajtó nyikorgása. Mindig mondta, azért kell neki olyan korán bemennie oda, hogy felkapcsolja a napot. Hú, de tetszett ez nekünk! Ha nem menne, sötét maradna, mondta. Meg az is elég furcsán venné ki magát, ha délben kelne fel a nap, ahogyan ti szoktatok, mondta. És mi erre nagyon büszkék voltunk, hogy a mi nagyapánk ilyen csuda dolgokra képes. Aztán a sokadik járat után eljött az ő alvásának is az ideje, mert egyszer elment messzire, vissza meg azóta se jött. És akkor már nem kellett őt senkinek altatni. De a napot, azt sose felejtette el le- meg felkapcsolni. Hát ilyen ember volt a mi Nagyapánk."

Magyar fészmese.

A nyuszika meghúzta a színes cipőfűzőjét, lesimította a csinoska mezét, majd megnyomta a fülhallgató gombját. Azonnal felcsendült az imádott dal: Ákos-Igazán. Mélyet lélegzett a friss levegőből és nekilódult az erdőben. Hamarosan egy tisztásra ért. Éppen akkor, amikor a medve be akarta lőni magát. - Ejnye Maci, hiszen a barátom vagy, kérlek, vigyázz az egészségedre, inkább kocogj velem! - Medve Maci mellészegődött. Már messziről látják, amint a róka egy fa tövében áll és szipuzik. - No, te ravaszdi, te vagy az egyik legjobb barátunk, hát vigyázz magadra, kocogj velünk ebben a gyönyörű időben! - Úgy is lett. Immár hárman futnak békében egymás után, amikor szinte beleütköznek a farkasba. Épp egy cigit akart meggyújtani. - Ordas pajti! Ez nagyon káros, itt vannak a barátaid, fuss velünk! – Ahogy nekiiramodnak, a négy igazi társ, a farkas felsóhajtott: - Szép dolog is a  barátság! Amióta a nyuszika reggelente füvet szív, mindannyian mehetünk futni. - A nyuszika elől fut boldogan. Adj még időt, cseng a fülében. Elmosolyodik: - Igen, mindig, mindenhova időben kell érkezni. A barátaim! Ők az én igazi barátaim!Nem hagyhatom, hogy rongálják az egészségüket. Nekem sem könnyű minden reggel ekkora kört lenyomni. Ha nem volna barátság, tán nem is bírnám. A barátság erőt ad. Na, meg a fű.

Tulajdonképpen kedvelem. Egy ember, aki folyton  látleletet ad, egy ember, aki látja a lelet, a zenei konjuktúrális, az idők, irányzatok, igények mestere, mikor mi kell, jövök, megyek, feszt a sűrejében, feszt független, önálló arc.

A fapados vendéglátóbiznisz a lakodalmas mjuzikmutyi megteremtője, a sátras lakodalombiznisz hű társa. Az elképesztően népszerű romkocsmák erős kulturális tömbbé álltak össze Budapest szívében, mondja, de a vecsési Zöldtakonyban este nyolc után jó ha percekig tudják tartani magukat a bugyis, kombinés, didis, lagzis irányzattal. Egyesek még ma is, hasig kötésben, létől csöpögve a vonót keresik, amibe belehúzhatnák. Előítélet mentesen. Hogy azok nincsenek? Jó, ha az ember tudja magáról, mert az előítélet meg olyan, mint a szájszag, mindenki érzi, csak az nem, akié.

A „fikakultúra” az évek során szépen ballagott a maga útján. Ültek a népek a tévé előtt, nézték a parlamenti közvetítéseket, oszt mit láttak, azt, hogy mindenre akadt debattőr, aki azonnal annulált egy otromba poénnal, jobbra-balra dőlt a patkóban. A kertévékben celebek műsort vezettek, ők jópofizással, gátlástalan nyerítéssel röhögték szét a partnert. És felnőtt a fikázós, népszerű, partvonali véleménykultúra, a szabad közbeszéd, ömlik a mérhetetlenül ostoba, maró szenny, közlés nélküli komment kultúra,szellemi Öszöd, baszod, és már nem is fizet olyan jól.

"Altesti Vérbőség Tamás beszólt a kompakt disznónak

Őszintén valld be, te nem szólnál be mindenkinek, ha ez lenne a mesterséged, és ezért, meg ebből olyan fényesen élnél, mint a képviselő úr? És már rég nem lenne bőr a képeden? Meg csak ehhez értenél? Megvan a hivatásos honi anyázók eu-s hangja. Ezek igazán jól fizető státuszok. Az úniós anya. Számít az, hogy magyar, vagy más? Végre "fehérek közt egy euro gagyi". És hát az élet is egy nagy vetélkedő, ki mit tud. Hihetünk az úrnak, mert gagyiban és fagyiban - nyalni a szert, így mondaná - igazán autentikus, eddigi szoborandó életműve pont erről szól. Mindenütt egy kis brahi, egy kis fogda, egy-két pofon, csak óvatosan, egy-két gerinc, kis kakaskodás, sok titkárnő, sok-sok gyerek, nagy hang meg egy nagy barát. Gagyi. Nevünk meg nem áruvédjegy, lehet akár 32. Innentől mindenki le van, s ha már nem hajbókolnak itthon, mert nincs napi tv bulvár, valahogy fel kell hívnia a figyelmet. De, tomika, most figyelj: sose játssz a névvel. Mint ahogy én sem erőltetem, tán egyszer olvastam a fészen. Amúgy meg, ki tudja már honnan ered, elállok tőle. Az biztos, hogy minden magára valamit is adó falusi kocsmában az ilyen fickókat vágnák legelőször képen és ki. Okulásképpen. Persze, aztán megszánnák, mert mégiscsak egy igazi kocsma, és megsimogatnák a buksiját. A falu bolondjára rendes ember nem emel kezet, legfeljebb csak borközi állapotban, vagy szesz alatt, kábultan. Hát, csak így tovább, hajrá. És odafigyelni Tomi, hogy az így felállított imidzseddel, meg azzal a szétlőtt C.C.Cath posztereddel nehogy egy pottyantós budiba tévedj, mert ott minél jobban taposol, annál mélyebbre süllyedsz."

Barátom, az öreg alkesz akkor kezdett élni igazán, amikor   kirúgták a gimnáziumból. Meglett korban. Tanárhoz méltatlan magatartása miatt. Igaz lenne?                

• Tényleg ivott?
• Mint a gödény. Éjjel. Pont, mint az igazgató úr. Nappal.                 
• Összevizelte magát nyilvánosan, mint a polgármester?            
• Nem, nem, soha!                   
• Saját hányásában fetrengett, mint a tábornok?                             
• Ugyan.                        
• Akkor mi volt vele a baj?
• Hát, tudta a lipcsei csatát, pontosan.                             
• Tessék?                                      
• Azt is tudta, hol van Bretagne, mikor élt Rousseau. Tudta kívülről a marseillaise-t. Egészen pontosan megmondta, hogy hány gólt rúgott Zidane!     
• És? Ez volt a baj?                       
• A játék, tudod.                      
• Ja, persze, persze. A diákolimpia! Amit megnyert a csapat, miután ő beugrott. 
• Nem is a budapesti. Mármint olimpia. Igen nagy só volt. Tomboltak a diákok. Az utolsó körben szállt be. 
• Bizony, valósággal megdicsőültünk, mármint a gimi.
• És? Az volt a baj, hogy mi nyertünk?                           
• Az az érdekes, barátom, hogy ki veszített.         
• Ki?                                                                                               
• A képviselő úr kedves neje, meg az iskolája.                             
• A Gizi? Gizi a maca?  A mindenki macája?                       
• Halkabban!                               
• De, hát ezt mindenki tudja! Hogy a szenátor előtt az egész...   
• Nem, barátom! Alighanem ezt már csak te tudod!  Persze, a tudás hatalom.
• Ez volt az utolsó kérdés. Az öreg alkesz kapásból tudta,  ki mondta. Idézte franciául.
• Igen, a tudás hatalom. A dolgok viszont úgy alakultak, hogy a nem tudás meg állás. Megélhetés. Az öreget nem viselte meg. Bölcs ember. Bölcs, örökifjú, becsületes. Tudja,  hogy a történelem nagy csaták közül jó néhányat a  nem a győztesek miatt tart számon. Hanem, hogy kik veszítettek. És mit.

Apu, mi az a fészmese?

Hát, tudod, kisfiam ez nagyon egyszerű. A fészmese, az olyan, olyan izé…, na, mondjad már, a fészmese az olyan... hogyishívják. Várjál egy cseppet gyermekem, imádom, amikor kérdezel, így legalább tanulsz. Na, figyelj, a fészmese, a fészmese, az olyan…olyan...olyan izé, vagy inkább...miafene, hogy is…Nézd már, hát itt van a nyelvemen. Mit kíváncsiskodsz itt velem gyermekem, ott a net, meg a fész, gyere, nézzük meg. Csináld, majd én ellenőrzöm. Hú, de gyors géped van. Hogy ez az enyém? Mióta? Biztos rányomtál gyorsan egy programot. Mit, szpídet? Az nem valami fű, vagy ilyesmi? Jó, jó majd megnézem. Ezután.

Na, látod, itt van, hát mondtam én. Ez a leghasznosabb tudás. Tudni keresni. Ez így van, hidd el gyermekem, így van az életben is. Tudni kell keresni!

Na, akkor nézzük.

Mi a fészmese? (La-cikipédia)

Keletkezésének helyére és idejére nézve, a kutatások legfrissebb eredményei alapján teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy 2015. augusztus 31-én hétfőn, Erika napján, reggel hat óra húsz és hat óra negyven perc közötti időszak alatt, egy Samsung RV508-s laptop fényes, G betűnél enyhén kopott klaviatúráján keletkezett először. A nappali kelet nyugati tájolású sarkában. Kelet népe a Nyugatban. Holmáshol.

1.) A fészmese, az fészmese.

2.) Még annál is több.

3.) Ami kevesebb az a btű, de ez már szabálytalan.

3.) a fészmese = saját fészkén helyezkedő, (saját helyén fészkelődő, úgy mint: mi jár a fejedben, hozzászólások, kommentek), rövid, legfeljebb a „tovább” vagy a „bővebben” gombokig terjedő (de szóközök nélkül maximum 840 karaktar), a mese klasszikus, vagy új, vagy bármilyen szereplőivel írt, esetleg csattanóval befejezett, tetszőleges műfajú, értelmes, vidám, szomorú, humoros, bölcselkedő, de mindenképpen érthető és tanulságos,saját, vagy hozott történet. Egyszóval: bármilyen, olyan, mint: A MESE. (Ennek mintájára van még fészvers, fészdráma, fészforgatókönyv, fészdarab, fészdal, fészminden. Mottó: „ne láss (d):  < tovább >”. 

A tetszik gomb megnyomása 840-szer nem számít ennek, akkor sem,ha megtudod.Nyomni.Ennyiszer. Szóközökkel nem lehet spórolni, a helyesírás nagyon fontos!  A sorközök is legyenek meg.      [értelmező kéziszótáram = cikipédia]                         

magyar fészmese = olyan fészmese, amely magyar.    [értelmező kéziszótáram = cikipédia]        

Na, látod gyermekem, ennyi: velőset, röviden. Velőset.Velő. Vlő. Ez már szabálytalan.  

Hogy is van az a szpíd?       

(magyar fészmese)

Nyuszika vidáman köszönt rég látott barátjának: - Helló! Előny, te vagy az?
- Igen, szia! - Ej,megnőttél! Hazajössz velem? - ugrált Nyuszika. Soha nem volt ekkora előnyöm! - Igen, örömmel- válaszolt Előny. – Nyuszika házánál látszott, baj van. Az előny nagyra nőtt. Már nem fért be ajtón, se ablakon. Nyuszika állát kis mancsaira fektette, szeme sarkában könny csillogott:
- Ajaj, behozhatatlan előnyre tettem szert! - sóhajtott, és szomorúan néztek egymásra.