A Stanford Börtön-kísérlet

1971-ben Philip Zombardo szociálpszichológus a Stanfordi Egyetemen egy érdekes kísérletben az engedelmességet és az agressziót vizsgálta. Meg, hogy milyen hatással vannak a személyiségre a különböző szerepek. Az egyetem egyik alagsori folyosóján egy börtönt modelleztek, igazi cellákkal, kamerákkal, ahol mind a rabokat, mind a börtönőröket a kísérletre jelentkezők közül választották ki. 24 önkéntes vállalkozó férfit zártak be 2 hétre. Jó pénzt fizettek érte.

A jelentkezőket tesztelték, mindenki pszichológiailag normális, egészséges személyiség volt. A raboknak rabruhát kellett viselniük, és egyszerű szabályokat betartaniuk. A börtönőrök egyenruhát viseltek, feladatuk a rendet fenntartani fizikai erőszak alkalmazása nélkül.

A kísérlet igen rövid idő alatt veszélyessé kezdett válni. A rabok az őrök megalázó bánásmódjának hatására súlyos emocionális zavarok jeleit kezdték mutatni. A kísérletet a 7-ik nap után abba kellett hagyni. A "raboknál" erős depresszió, félelemérzet és személyiség-vesztés, az "őröknél" erőszakos és szadista viselkedés, illetve erős túlkapások léptek fel.

Zimbardó jelentése az amerikai képviselőház jogügyi bizottsága számára, részlet:

„Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban »rabbá« vagy »börtönőrré« vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk (»őrök«) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások (»foglyok«) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.”

Ezt dolgozza fel a Kísérlet c. film, Oliver Hirschbiegel rendezésében. Bemutatja a konfliktusokat, hogyan haladnak a tragikus végkifejlet felé. A börtönőrök, feladatuk érdekében, egyre durvább eszközöket alkalmaznak, agresszívek lettek. A kiszolgáltatott rabok megpróbálnak a saját eszközeikkel fellépni az őrök ellen. A küzdelem kilép a kísérlet kereteiből és igazi harccá válik. Az őrök valóban őrökké, a rabok valóban rabokká váltak. Többen megsérülnek. Az őrök teljesen átveszik a hatalmat a kísérlet felett. A raboknak sikerül kiszabadulni és lefegyverezni az őröket.

Naturálisan és rémisztően mutatja be, hogy mire képes egy egészséges személyiségű ember, ha hatalmat kap, ha mások ideiglenesen alá vannak neki rendelve. Hogyan lesz állat az emberből, ha mindenáron meg akar felelni.