"Dalban az igazság, dalban a vigasz. Viasz, vagy valami ilyesmi. Ez itt a legjobb kétszáz, bombasztikus! Milyen lehet a kétszázadik? Némely látványtól állunk a zenekari árokban. Az Éj Királynője ügyes basszeres, a fiúk totyogva reppelnek két ária között, zsír, és még testvérek is, király. Bídzsísz meg a Dzsekszonok. Amerikai só, lenyomja Julit a profit, ott ahol egy Csík, Jávori, Fogarasi, Pege, Szakcsi zenélt, meg Berki, Bontovics. Rétegzene, itthon nem is veszik csak a lakodalmas Bugyit, Postás, Bunyós, meg Fásy, azt igen,, viszont a fél világ megőrül értük. Emlékszel Kolindára? Itthon éhen haltak, pár száz fő ismerte őket (FMH), Franciaországban meg csinálták a lemezeiket. Meg a Gépfolklór! Jorgosz legalább megmaradt, hírmondóba. Balkáninak. Ő egy fanatikus.

 A zsűri pontosan ismeri a trendet, „húsz éve mást se csinálok, mint tudom a tutit, már úgy születtem, te az vagy, ecsém, 2 pont”. A siker a menő másolása, a kreatív magyar egy stencilgéphez áll a legközelebb. 

Ha Európában van ami trendi, ha azzal lehet hasítani a dalfaktorban is, akkor menjünk, mint kiskacsák Lorenz bácsi után. Hámmemost ekkel a juróp, a médija, vágod - értékel a zsűri. Te meg azt látod, rengeteg itthon a tehetséges, képzetlenül is jól éneklő, értékes fiatal, de látod azt is, mekkora távolság van önismeret és valóság között. Illúzióvízió. Van két jó szép fülem, három szép napbarnított fogam, kész a produkció, jár az a 3 perc.

Megy a "A DAL”, Európa mulat ihaj, mi is ott leszünk, csuhaj,  vér profi zsűri válogatja a kendermagot trendesen. Ország odaszögezve, hónapos a promó, a megagigaxysztárfaktoringnak leginkább. Minden esély egyenlő, és vannak egyenlőbbek.  Dalról van szó, persze, de nem önmagában, ritka földrajzi jelenség lenne egy dalban sűrű mező.

Dalról, meg az emberről. Volt már sláger az anatómiai atlasz, hogy két lábamon megyek hozzád, és sötét lesz, ha becsukom a szemem, vagy éppen a telefonkönyv meg a naptár. Dalban kell tisztázni az égtájakat, alapesetben az ég felül van, a föld meg nem, vagy fordítva, de az már nem alapeset.

Voltál már úgy, hogy egy zene, egy dallam, egy szó megérintett, és nem engedett, érintve lettél és ott ragadtál. Napokig dúdolod, motyogod, álmodban is, már nem is tudod mi az, de veled, benned van.

Dalba rejtett érzelem, természetesen. Sok szerző szerint minden szerelmes egyben idióta is, könnyfátyoltánc, beborul, kivirul, láz, most esik, süt, galambok röpülnek, a lelkem is, hiányzol, nem is, gyere vissza, elmentél, ez fáj, majd visszajössz, az égen csillogsz, várlak mindörökké, a fű meg nem kék, ha zöld. Na, ne, ez már Cipőnél is gagyi volt, a hetvenes évek fiatal dalosa azt énekelte, hogy a „slágerszövegírók meg kinyalhassák a seggemet”.

Sok tehetséges fiatalunk van, a produkciók jó része vállalható, de a szép hang, dallam, ütős refrén olyan alap, akár egy focistánál az, hogy legalább tízet tudjon dekázni az egyik lábával, megengedően a kezével.

A legnagyobb produkció a zsűri. Szöveg és pont vagy disszonáns - marha jó voltál, bejöttél,két pont, és fordítva,  az ne legyen már extra, hogy jó a hangod, öcsi, a mozgásod, a kisugárzásod, szépek a szemeid, este várlak a körtérnél…

Mindehhez képest, és egyáltalán, némely versenydal annyira kilóg a sorból, hogy az már fájdalmas. Mert, ugye, nem csak a szerelem katartikus, az lehet a fájdalom is. Nem népszerű ugyan, mert ha az ember szórakozik, akkor röhögjön. Fájdalmas lenne, ha nem a Sound of Our Hearts menne. A jutubon a klippet már a fél világ látta, de senki nem vállalta be a képeket, mert, lehet, hogy neked más a véleményed, a színed, a vallásod, a szagod, a nyelved, a nemed, az igened, és nem oda születtél, ahol szép zakókban lehet házasodni. És a klippet ki vállalja, emberek, ha senki, akkor töröljük, jobb lesz? Szörnyű látni? Szörnyű. Ég a képünk? Ég. Sír a lelkünk? Sír. És mi lesz még. Elfordítjuk a fejünket a csúnya dolgoktól homok után epedve, és amikor mindenki a béka seggénél száll be a liftbe, akkor kell egy európai dáridó? Kell.  Ezt szívesen elküldeném a zsűrinek is, hátha Cs.J. kizökkenne a vérivó vámpír szerepéből." 

Az Eurovizio 2012 dalfesztiválon Bakuban Magyarországot a Compact Disco képviselte. Ez, valamint daluk a Sound of Our Hearts számtalan kommentelőt ingerelt. Pláne, hogy a hálón megjelentek feldolgozások, a föld minden részéről. A reflexió másodrendű.

Egy igen bölcs meghatározás szerint némelyik ember mind egyforma. Poénnak sem túl erős, de borközi állapotban lehet rajta rötyögni. Ismerted?

Természetesen nem vagyunk egyformák, már miért is lennénk. Ahány ember, annyi egyéniség, ízlés, szeretet, harag, érték, mérték, öröm és bánat. A természet már csak ilyen. Láttál-e már két egyforma rózsát, tojást, barackot? Ugye, Te sem? Hasonlítanak, hasonlítunk, de kisebb-nagyobb különbségek mindig előfordulnak. Szeretném, ha mindenkinek lenne rá szeme, hogy ezt észrevegye, mert, ugye, Te is úgy gondolod. Mit? Hogy, sajnos az alá az "egy kalap alá" vesznek sokunkat.

Mennyi pozitív erő szabadulna fel a világon, mennyi gyűlölet, agresszió és fájdalom veszítené erejét, értelmét. Hol tartana a világ, ha azt a rengeteg energiát, amelyet mások alázására, gyalázására, tiprására és irtására képes az ember fordítani, valami egészen másra használnánk. Olyanra, amitől épülünk, szépülünk, tűrjük, hogy az is ember, aki más, mint mi. Elfogadjuk, hogy neki is vannak érzései, vágyai, félelmei, amitől   szeretne megszabadulni, szóval ő is Ember. Csak más, mint amilyen történetesen Te, vagy én, és akit Te, vagy én szeretünk. Nem kell szeretni, dehogyis, isten ments, képzeld el, ha mondjuk, minden lánynak Te lennél az ideálja, és Téged választana férjéül, párjául. Lehet, hogy a gondolat első hallásra egészen kellemes érzésekkel tölt el, de egyénként...Más ember, más kultúra, más nyelv, más környezet, egészen más élet. Van akinek a téglavörös zakója és habos, babos, csipkés miegymása jelenti élete legnagyobb gondját, és van, akinek egy csepp víz kellene az élet gyönyöreihez, az élethez magához...

De, minden ember szabadságra vágyik, mert, milyen érdekes, senki nem tűri ma már a rabigát (rabi gát). Hát erről szól ez a dal, és még arról is, hogy a természet alkotásai közül az ember, egyedül az ember képes a klipen látottakra. (Három perc sokk.) Az állat ilyesmire nem. Meg még arról is, hogy a zseniális emberi elme szinte mindenre képes ma már, igyekszik mindent a saját képére formálni, a természetet is. Melyikünkére? Hát, nem csodálom, hogy ez olykor nem tetszik neki. Más az ízlése. Minden eszközünk megvan ma már arra, hogy egy "gombnyomással" meg is semmisítsük magunkat. Akár az egész földet. Nem mondom, nem egy megnyugtató érzés egy olyan Földön élni, amelynek bármikor "megadatik a lehetősége az újrakezdésre, és erre rendelkezésére áll néhány száz millió év.

Mi "korosabb", vagy nem a Ti fiatal generációd, vajon tovább adjuk-e azt, amit kaptunk, őseink kaptak, és Nektek lesz-e mit átadni a gyerekeiteknek, megőrzésre. Erről szól a dal. Ezt mindenkinek látnia kéne, sokszor, mert meggyőződésem, hogy rossz ember nincs, legfeljebb “elromlik”, vagy időnként az. Azzá nevelik, azzá szocializálódik. És még csak nem is tehet róla, mert mintát követ, azt teszi, amit elvárnak tőle, és ő erre büszke. De, bizonyára, Te is láttál embert, aki az akol melege és tömeg személyiség erősítő szerepe híján ugyanolyan esendő, mint bárki más. És szánni való. Hát, erről szól ez a dal.

Azon pedig ne csodálkozz, hogy más zenei kulturális közegben, másként szólal meg, még a zenei kunsztokat is elvéve belőle, más hangnemben, kimarad a felfelé ívelés, és olykor hamis. Lehet, hogy csak szerepelni vágyott az illető, és a hajlításaival kissé "elhajlította". De, amióta a Gépfolklórban, majd a Balkán Fanaticban az "úton járó sereg" másként szólal meg, mint a népdalban, el kell fogadni, hogy mindenkinek más és más "olvasatot" jelent.

Egyébként, nem akarlak untatni; volt egy Gadamer nevű bácsi, a hermeneutika atyja. Azt mondta, hogy minden írott szövegnek annyi érvényes olvasata van, ahányan olvassák. Még a szerzőé is csak egy változat, és mindenki újjáalkotja magában a szöveget. Nem hiszem, hogy létezik az emberek képzeletében két hajszálpontoan egyforma Indiána Jones, vagy "Hosszú Puska", vagy Yossarian, stb. Ettől szép lehet és érvényes, és olykor ezért okoz csalódást egy film, mert konkretizál egy alakot, törénetet, amit Te belül másként éltél meg.

De, amivel kezdtem: Neked más a véleményed az Úr produkciójáról és kifejezted véleményed, hogy Neked nem tetszik. Ez az, ami miatt "tollat" ragadtam, mert ez a hang nagyon hiányzik a kommentelő kultúránkból; a józan mértéktartás. Ugye, úgy könnyű alpári módon véleményt kifejteni, hogy a fészbukk jótékony homályába burkolódzunk, és ömlik a szánkból a mocsok. Ez persze nagyon közel áll a napi közbeszédhez, de, mondd meg, nem gyomorforgató, amiket lehet olvasni nagyon sok véleményben? Csak ilyen módon tudjuk érzéseinket gondolatainkat kifejezni? Anyázás, alázás, trágárság és szenny, minden mondanivaló nélkül?

Ez, sajnos, nem a Te meg az én kompetenciám, meg hát "szólásszabadság" van, ugye, de hiányzik az olyan józan hag mint a Tiéd. És erről szól a Dal, erről szól a klip, nem kis kockázatot vállalva, mert az ember már csak olyan, hogy nem szívesen szereti viszontlátni állat mivoltját, és a tükröt tördelik (a kezük helyett). Tudják az alkotók is, hogy amit csináltak, az megosztó. De zeneileg is egy perspektívát sugall, egy tragikus jelen után egy örömtelibb világot, és akinek van füle hozzá, az a dalból is kihallja, ha nem, segítenek neki a képek. És, ha figyeled a véleményeket, egyre többen vannak, akiknek változott a véleményük. Neked is köszönhetően.

Zárásként. Azt hiszem, nem véletlen az, hogy a dalfesztivál hivatalos rendezője és imidzse nem tette lehetővé, hogy ez a klip bemutatásra kerüljön. Mondhatni, indexre tették. Kár, mert az alkotók szerint ebben rejlik mondanivalójuk lényege. Aztán persze készült egy karcmentesebb változat. Ez már megfelelt Bakunak. Csakhogy ez más. Nem ugyanaz. 

„…a mai hatalom 70% jogász. Érti ezt a paraszt? Vagy csak rajong, vagy remél, vagy bűvöletben van, mielőtt belé harapna. Ember értitek a kort? Mert még a "kórt" sem, magyar te mitől vagy választóképes? Mi ez amit megszavazgatsz?”

A hatalomban lévők ilyen aránya: jogvégzett. Nem jogász. Pláne, nem jogész. A római jog több ezer éves szabályaiból sokat a mai viszonyainkra is használunk. Olykor szinte szó szerint. No, jó: Cassius római polgár a harci szekerét adta kölcsön, ma Pista a Mazdáját. De a többi analógia. Nem a rómaiakkal van tehát a baj. A jogi egyetemen sok joganyagot követelnek. Jogszabályt. Ügyintézői szint. Magolnak, doktor lesz. De ügyet intéz. Nem tanulta meg ennek a tudománynak a lényegét, noha másodévre már csak így szabadna engedni bárkit: nem tanult meg jogászul gondolkodni.

Ezért nem is az. Jogvégzett. Folyton elakad. Kutat, mintát, sablont keres, jogtárat, anélkül egy lépést sem tehet. Tehetne, de nem képes. Pedig, hökkentő: a jog költészet. Mi más lenne?

Hol fontos annyira egyetlen szó, egyetlen vessző, vagy annak hiánya, ha nem, ahogy a költő látja. Ott van a lelkében. Kiírja versében. Halál vagy élet, esetleg évek. Ennyit jelent ugyanez a büntetőjogban. A költészet karcsúsítás. A jogi szófosás már csak jövedelemtermelő képesség. Hogy aztán a paraszt mit ért, mielőtt harapják vagy harap, választ-e, vagy szavaz, ez már másik járda. Ki tudja, hogy hova vezet, de erről a jog nem tehet. Tisztelettel.

„Orosházi nagyapám mondása jutott eszembe, amikor nagymama valami eddig náluk ismeretlen recept alapján készített ebédet: Ne újíjjá anyjuk!”

Tisztelt Szerkesztő Úr! Ha az anyjuk nem újítana, még mindig húzná őt az ember, hajánál fogva. Muszáj újítani. Haladni nem is lehet másképp. Csakhogy. Gyakran annak tűnik, mármint újításnak, pedig csak másítás. Sőt, olykor egyenesen régítés. Ámítás. Oly gyakran semmítés. Változásba oltott ugyanaz. Amit sokszor kivet magából. Egyesekből meg sokat kivett a kényszer, az újság megteremtése. Na, jó, legalább a látszata. Meg a mi zsebünkből is sokat kivett.

Álmatlan öregurak irányítanak? Helyet, várost, országot? Lehet. Bizonyos szint felett mindent. Lehet. Gáz van. Ha egy nem makulátlan ízlésű miniszter azt mondja egy nagyvezérnek: alkotmányos butaságokat tetszik mondani. Na, ez gáz. A sajátunk. Makulátlan ízlés? Nem tudok vállalni valakit, de a káder örökkévalóságba öntéséhez adok tizen-huszon milliókat. Megfontolta miniszter úr? A történelem a tényekkel operál. X tárcavezető ténykedése idején állították fel Y (nem vállalt) úr szobrát. Hol az a makula?

Hitel. Itt végképp nincs egyenlőség, sose volt. Bank: ha nem fizeted a részletet, nem törlesztesz, kapsz egy lehetőséget. Fizesd vissza egy összegben az egészet, maradhatsz. Ha nem, vissza az egészet alapon, elvisz mindent. A tartozást a nyakadon hagyja. A bank nem visel felelősséget. Politika: nem lehetne ilyen egyszerűen? X ember kapott tőlünk x hitelt, intézze dolgainkat. Ettől lett ő hiteles ember. Aztán észreveszed. Elmaradt ez a részlet, elmaradt az a részlet. Meg se kezdte a törlesztést. Sőt, azt is elrandalírozta, ami nem hitel, annál több: bizalom. Ő sem visel felelősséget? Ő is a nyakadon marad? Nem kéne már újítani, anyjuk?

A népes rokonság kezdte sejteni a bajt. A feszültség előbb tapinthatóvá vált a széksorok között, aztán láthatóvá, ugyanis egy-két meggyötört nylon ing és nylondzsörzé kiskosztüm diszkrét szikrázásba kezdett a norvég mintás, otthon kötött kardigánok alatt, s hogy kétség ne legyen, mindez határozottan érezhetővé is vált. Úgy értem, szagolhatóvá. Verejték és naftalin uralta a légteret, miközben a lovarda falai barátságosan mosolyogva üdvözölték az egykori ismerős fílinget.

Pedig jól indult minden. Egy szép esős napon miss család üdvöskéje a fővárosban járt, hogy ott szponzori ruhákból turkáljon  kedvére valót, amit aztán úgy, ahogy méretre is igazították jobb érzésű butikosok. Várták hát, jön a drága gyermek, abban a szép sárgában. Jött is. A szemük kerekedett el a látványtól.

Kedvencük legelébb a helyben divatos hetvenliteres bundabikiniben idézte az ötvenes éveket. A hozzászabott mozgáskultúrával bármelyik dáridós tv műsor háttértánckarában stabil helyük lenne. A második sorban. Kevéssel az első sokk után az estélyi költemények következtek. Ceremóniamester poétánk nem költötte, csak elolvadóan elképesztő színekben festette e remekeket lefele. Copyright a 60-as évek fekete fehér műkorcsolya közvetítése. Egy részükett a helyi színház jelmeztárában turkálták. A missek másik fele talpig szponzori agresszióban lejtett végig a kifutón, hátul gemkapoccsal, ziherájsztűvel és pántlikákkal terhelten, mint egy filmgyári díszlet. Tánc a harmadik sorban.

Az járt jól, aki rutinos missként hozott anyagból dolgozott. Sminkjét, frizuráját maga készítette. A helybéli fodrász és arcász etalonoknak nehezen megoldható problémát jelentett ugyanis, hogy a missek nem egyforma fejet hordtak a nyakukon. Szponzorilag. Nemtetszésüknek - tetszőverseny lévén, vagy mi a szösz - jó nagy hangot is adtak. Sírni csak a kijelölt helyen szabad. A csillogás, a poén és a könny pedig egyre folyt a rovardában. Főszervezőnk, mint műsorvezető is elemében volt. Áradtak belőle a poénok, atyailag paskolt formás fenekeket, igazított mellpántokat, smárolta végig az étlapot. Végül is a viharok elültek. A missek hősök, különben is, azért universitasok, hogy engedjenek.

Tudós professzorhoz méltó zsűri döntött, hosszas tanácskozás után. Ma egy nagydoktorit rövidebb idő alatt megítélnek. A konferansz lágyan dalolt: itt mindenki nyert. Virágból és szponzori szárnyas betétből legalább húsz kiló volt a színpadon. Negyed-fél mázsa a nehéz napokra. Az első három miss, egyenként, éves előfizetését nyerte a juhászat szakmai szemmel című havilapnak. Módfelett érdekes olvasnivaló, szponzorilag gondosan lezárt borítékban. Postabontás után aztán ez a nyeremény negyedévre olvadt, mondd már. Olyan ez, mint a Philip-féle szám: minél magasabbról nézed, annál több milliónak látszik.  

Az utazási iroda vaskos vízilova, átizzadt selyemben, utak csábos ígéretével nyalta nyíltan a lányokat. Esküszöm, ennyi nyálat a Bivalyosgödör-Cefrehordó SC. járás V. rangadóján nem lát az ember. Mint kiderült, ezek beváltási határideje az átadást követő percben lejárt. Tessék, itt van: hoztam is, meg nem is. Ma már mindenki hivatkozik, mutogat. A sok mutogatós bácsi. Nagy mellényben nagy ígéret, a többi igen rövid. A memória, a nyájasság, az idő. Évek elteltével minősített fenyegetéssel érhetsz el csak sikert. Ekkor jutsz el a kiinduló pontra. Ha nem adod fel. Ki van ez találva. A nagyvonalú, elegáns, jólneveltség álarca már a lovarda rivaldafényében olvadni kezdett. Amint a fény másra vetült, kéjes vigyorral tombolt a térdig masszív bunkóság ócska szelleme.

Puszilkodó uramnak és mindenkinek, akinek köze volt e habos kandi kamerához, tegyünk fel egy kérdést. Tessék mondani, a viharvert, megtépázott, szétalázott lányoknak ehhez ugyan mi közük van? Ja, igen. Azon kívül, hogy voltak olyan szerencsétlenek, hogy megnyerték ezt a komédiát. Hogy egyáltalán részt vettek. Elég drága rész volt nekik. Igen tisztelt főszervező urak, meddig tart az addig? Egy év is kevés? Paródia ez vagy komédia? Egyébként meg a kandi kamerában csak a végén mutatnak be.

Hosszú idő ez, gyerekek, hosszú idő. Idő, idő. Hopp, talán épp ez a megoldás! Az idő. Megannyi ködös kérdés. Vissza a múltba? Úri muri? Fedezetlen váltóval fizettek egy lovardában? Lóvásár volt, vagy lóvátétel? Lóvététel? Nem látta valaki véletlenül Csörgheő Csulit? Megfejtik-e valaha, mi ebben a turpisság? Ma már, persze senki nem ér rá válaszolni és az üggyel foglalkozni. És vajon poétánk hová távozott oly sietve a pénztártól? Aha, már látni. Fészkel a neten, ismét rettentően elfoglalt. Szervezi a következő csapat rókát. Az évi rendes rókavadászatot. Fiatal húsra, nemes prémre.

Hát, kedves gyerekek, itt hagyjuk abba a mesét mára.

Aki nem hiszi, járjon pórul. Itt a vége, fuss el időben.