"Dalban az igazság, dalban a vigasz. Viasz, vagy valami ilyesmi. Ez itt a legjobb kétszáz, bombasztikus! Milyen lehet a kétszázadik? Némely látványtól állunk a zenekari árokban. Az Éj Királynője ügyes basszeres, a fiúk totyogva reppelnek két ária között, zsír, és még testvérek is, király. Bídzsísz meg a Dzsekszonok. Amerikai só, lenyomja Julit a profit, ott ahol egy Csík, Jávori, Fogarasi, Pege, Szakcsi zenélt, meg Berki, Bontovics. Rétegzene, itthon nem is veszik csak a lakodalmas Bugyit, Postás, Bunyós, meg Fásy, azt igen,, viszont a fél világ megőrül értük. Emlékszel Kolindára? Itthon éhen haltak, pár száz fő ismerte őket (FMH), Franciaországban meg csinálták a lemezeiket. Meg a Gépfolklór! Jorgosz legalább megmaradt, hírmondóba. Balkáninak. Ő egy fanatikus.

 A zsűri pontosan ismeri a trendet, „húsz éve mást se csinálok, mint tudom a tutit, már úgy születtem, te az vagy, ecsém, 2 pont”. A siker a menő másolása, a kreatív magyar egy stencilgéphez áll a legközelebb. 

Ha Európában van ami trendi, ha azzal lehet hasítani a dalfaktorban is, akkor menjünk, mint kiskacsák Lorenz bácsi után. Hámmemost ekkel a juróp, a médija, vágod - értékel a zsűri. Te meg azt látod, rengeteg itthon a tehetséges, képzetlenül is jól éneklő, értékes fiatal, de látod azt is, mekkora távolság van önismeret és valóság között. Illúzióvízió. Van két jó szép fülem, három szép napbarnított fogam, kész a produkció, jár az a 3 perc.

Megy a "A DAL”, Európa mulat ihaj, mi is ott leszünk, csuhaj,  vér profi zsűri válogatja a kendermagot trendesen. Ország odaszögezve, hónapos a promó, a megagigaxysztárfaktoringnak leginkább. Minden esély egyenlő, és vannak egyenlőbbek.  Dalról van szó, persze, de nem önmagában, ritka földrajzi jelenség lenne egy dalban sűrű mező.

Dalról, meg az emberről. Volt már sláger az anatómiai atlasz, hogy két lábamon megyek hozzád, és sötét lesz, ha becsukom a szemem, vagy éppen a telefonkönyv meg a naptár. Dalban kell tisztázni az égtájakat, alapesetben az ég felül van, a föld meg nem, vagy fordítva, de az már nem alapeset.

Voltál már úgy, hogy egy zene, egy dallam, egy szó megérintett, és nem engedett, érintve lettél és ott ragadtál. Napokig dúdolod, motyogod, álmodban is, már nem is tudod mi az, de veled, benned van.

Dalba rejtett érzelem, természetesen. Sok szerző szerint minden szerelmes egyben idióta is, könnyfátyoltánc, beborul, kivirul, láz, most esik, süt, galambok röpülnek, a lelkem is, hiányzol, nem is, gyere vissza, elmentél, ez fáj, majd visszajössz, az égen csillogsz, várlak mindörökké, a fű meg nem kék, ha zöld. Na, ne, ez már Cipőnél is gagyi volt, a hetvenes évek fiatal dalosa azt énekelte, hogy a „slágerszövegírók meg kinyalhassák a seggemet”.

Sok tehetséges fiatalunk van, a produkciók jó része vállalható, de a szép hang, dallam, ütős refrén olyan alap, akár egy focistánál az, hogy legalább tízet tudjon dekázni az egyik lábával, megengedően a kezével.

A legnagyobb produkció a zsűri. Szöveg és pont vagy disszonáns - marha jó voltál, bejöttél,két pont, és fordítva,  az ne legyen már extra, hogy jó a hangod, öcsi, a mozgásod, a kisugárzásod, szépek a szemeid, este várlak a körtérnél…

Mindehhez képest, és egyáltalán, némely versenydal annyira kilóg a sorból, hogy az már fájdalmas. Mert, ugye, nem csak a szerelem katartikus, az lehet a fájdalom is. Nem népszerű ugyan, mert ha az ember szórakozik, akkor röhögjön. Fájdalmas lenne, ha nem a Sound of Our Hearts menne. A jutubon a klippet már a fél világ látta, de senki nem vállalta be a képeket, mert, lehet, hogy neked más a véleményed, a színed, a vallásod, a szagod, a nyelved, a nemed, az igened, és nem oda születtél, ahol szép zakókban lehet házasodni. És a klippet ki vállalja, emberek, ha senki, akkor töröljük, jobb lesz? Szörnyű látni? Szörnyű. Ég a képünk? Ég. Sír a lelkünk? Sír. És mi lesz még. Elfordítjuk a fejünket a csúnya dolgoktól homok után epedve, és amikor mindenki a béka seggénél száll be a liftbe, akkor kell egy európai dáridó? Kell.  Ezt szívesen elküldeném a zsűrinek is, hátha Cs.J. kizökkenne a vérivó vámpír szerepéből."