„…a mai hatalom 70% jogász. Érti ezt a paraszt? Vagy csak rajong, vagy remél, vagy bűvöletben van, mielőtt belé harapna. Ember értitek a kort? Mert még a "kórt" sem, magyar te mitől vagy választóképes? Mi ez amit megszavazgatsz?”

A hatalomban lévők ilyen aránya: jogvégzett. Nem jogász. Pláne, nem jogész. A római jog több ezer éves szabályaiból sokat a mai viszonyainkra is használunk. Olykor szinte szó szerint. No, jó: Cassius római polgár a harci szekerét adta kölcsön, ma Pista a Mazdáját. De a többi analógia. Nem a rómaiakkal van tehát a baj. A jogi egyetemen sok joganyagot követelnek. Jogszabályt. Ügyintézői szint. Magolnak, doktor lesz. De ügyet intéz. Nem tanulta meg ennek a tudománynak a lényegét, noha másodévre már csak így szabadna engedni bárkit: nem tanult meg jogászul gondolkodni.

Ezért nem is az. Jogvégzett. Folyton elakad. Kutat, mintát, sablont keres, jogtárat, anélkül egy lépést sem tehet. Tehetne, de nem képes. Pedig, hökkentő: a jog költészet. Mi más lenne?

Hol fontos annyira egyetlen szó, egyetlen vessző, vagy annak hiánya, ha nem, ahogy a költő látja. Ott van a lelkében. Kiírja versében. Halál vagy élet, esetleg évek. Ennyit jelent ugyanez a büntetőjogban. A költészet karcsúsítás. A jogi szófosás már csak jövedelemtermelő képesség. Hogy aztán a paraszt mit ért, mielőtt harapják vagy harap, választ-e, vagy szavaz, ez már másik járda. Ki tudja, hogy hova vezet, de erről a jog nem tehet. Tisztelettel.