„Orosházi nagyapám mondása jutott eszembe, amikor nagymama valami eddig náluk ismeretlen recept alapján készített ebédet: Ne újíjjá anyjuk!”

Tisztelt Szerkesztő Úr! Ha az anyjuk nem újítana, még mindig húzná őt az ember, hajánál fogva. Muszáj újítani. Haladni nem is lehet másképp. Csakhogy. Gyakran annak tűnik, mármint újításnak, pedig csak másítás. Sőt, olykor egyenesen régítés. Ámítás. Oly gyakran semmítés. Változásba oltott ugyanaz. Amit sokszor kivet magából. Egyesekből meg sokat kivett a kényszer, az újság megteremtése. Na, jó, legalább a látszata. Meg a mi zsebünkből is sokat kivett.

Álmatlan öregurak irányítanak? Helyet, várost, országot? Lehet. Bizonyos szint felett mindent. Lehet. Gáz van. Ha egy nem makulátlan ízlésű miniszter azt mondja egy nagyvezérnek: alkotmányos butaságokat tetszik mondani. Na, ez gáz. A sajátunk. Makulátlan ízlés? Nem tudok vállalni valakit, de a káder örökkévalóságba öntéséhez adok tizen-huszon milliókat. Megfontolta miniszter úr? A történelem a tényekkel operál. X tárcavezető ténykedése idején állították fel Y (nem vállalt) úr szobrát. Hol az a makula?

Hitel. Itt végképp nincs egyenlőség, sose volt. Bank: ha nem fizeted a részletet, nem törlesztesz, kapsz egy lehetőséget. Fizesd vissza egy összegben az egészet, maradhatsz. Ha nem, vissza az egészet alapon, elvisz mindent. A tartozást a nyakadon hagyja. A bank nem visel felelősséget. Politika: nem lehetne ilyen egyszerűen? X ember kapott tőlünk x hitelt, intézze dolgainkat. Ettől lett ő hiteles ember. Aztán észreveszed. Elmaradt ez a részlet, elmaradt az a részlet. Meg se kezdte a törlesztést. Sőt, azt is elrandalírozta, ami nem hitel, annál több: bizalom. Ő sem visel felelősséget? Ő is a nyakadon marad? Nem kéne már újítani, anyjuk?