Gyermekfül-gyermekszáj
A nagymama cicijét bekapta a húsdaráló! Nem tudni már, hogy e mondat képtelenségén nevetett annyit ifjú korában, vagy éppen azon, ahogyan ezt elképzelte. Amint itthon is megjelentek, mindjárt belevetette magát az amerikai háborús irodalomba. C James Jones, Norman Mailer, Irwin Shaw, Joseph Heller. Ma már elképzelhetetlen, mennyi újat hozott az a pár klasszikus könyv. Micsoda sztorik, na és micsoda stílus! Igaz, Yosarien szlengje ma már igencsak alatta maradna egy elsőéves fuvaros ipari tanuló belépő szintű szókincsének. Már, ha volna ilyen.
Oldalakat idéztek szó szerint. De a sláger, az a fenti volt: „akkor nevetett utoljára, amikor a mángorló bekapta a nagymama cicijét”. Dőltek a röhögéstől! Hogy a nagymama cicijét, meg a mángorló. Óriási! Nem szegény nagymamán visongtak, hanem ahogy elképzelték. Vizuáleffekt.
Aztán, valahogy abbamaradt. Más dolgokkal idétlenkedtek, mert mindig akadt valami. Mígnem egyszer, utazás közben, a hátsó ülésen, óvodás korú gyermekük hangosat sóhajtott: - jaj, jaj, szegény mama! - Mi a baj, kislányom -, fordult hátra az édesanya? - Hááát, mondtam az óvónéninek, hogy a mama cicijét bekapta a húsdaráló! Patakzott a könnye az őszinte fájdalomtól. Sokáig eltartott, míg sikerült megértetniük, hogy nem került nagymama a darálóba! Az óvónéni pedig naponta kifejtette, milyen helytelen ilyen hülyeségekre tanítani a gyereket.
Nos, barátaim, nem árt, ha az ember odafigyel, mikor, mit mond. És kinek. A gyerek? Ő meg, amúgy is hall mindent.
