Te miben utazol? Fejben. Hát, az idén is így alakult. Öt éve alakul így, de nincs vesztes érzésem, egyáltalán, ne gondolj ilyesmire. Igaz, elvesztettem a munkahelyem, feleségem meg pedagógus. Amilyen szerencsés a szerencsétlen, imádja a gyerekeket, azokat az apró harmadikosokat. Gyereket sokat kap, mert rá mindig lehet számítani, bért, azt meg nem, mert ő úgysem szól, hanem teszi a dolgát. Így aztán miből mennénk nyaralni, hová, kivel?

Öt éve utoljára egy busszal elmentünk Horvátországba, de alig voltunk a csoporttal. Nem zavart, nehogy azt hidd, de nem tudtuk azokat a pénzeket elkölteni, amit a csoport marokkal szórt. Illetve, talán el tudtuk volna, de nem volt. Még negyedik nap is az otthonit ettük, kicsit félrehúzódtunk, nehogy zavarjunk. Szerencsére ott volt a főorvos úr, aki beugrott gyerekei helyére, volt már az idén négy turnusa, úgy gondolta levezet ezzel a szeptemberi úttal. Szóval a főorvos úr sokat mesélt, jól hallottuk leghátul, hogy ilyen roncsderbimercik már alig vannak. Hogy némelyikben már wc is van, meg légkondi, meg feküdni is lehet. Sokat mesélt, így aztán csak el kellett képzelni, s máris jobb volt.

Itthon meg a fészbukk. Jó, hogy a netet megtartottuk. Nekünk a fész az olyan, mint egy nagy családi fényképalbum. Állandóan fészen vagyunk. Mindig öröm tölti el a szívünket, ha látjuk, hogy milyen gyönyörű helyen jártak a szikvizesék, és milyen szép tőlük, hogy megmutatják mindenkinek. Mi azokat a képeket szeretjük nagyon, ahol a kedves ismerősök öblös poharai mellett, amit illően felénk emelnek, egy kis darab látszik a tájból is. Így vagyunk mi is ott.

Mennyivel jobb ez, mint a képeslapok voltak. Szaladgáltunk üzletbe, trafikba, meg bélyegért, meg postára, innen hogy kell haza címezni? De sok lapot hazahoztunk! Most meg egy kattintás és láthatja az egész világ. Sokan azt sem tudják, mi az a portó.

Viszont nagyon figyelmesek. Az a hatalmas tenger, meg a hatalmas medence, amiben úsznak! Csoda egy érzés lehet, mi is a bőrünkön érezzük a sós vizet, simogat. A manager asszony különösen kedves. Vele egy év alatt bejárjuk az országot. Meg a világot. Jobb ez így, honnan szereznénk olyan szép és gusztusos ruhákat?  Itthon meg mackóban is ott vagyunk.

Egyre jobb lesz a helyzetünk. Úgy látom, valósággal versenyeznek sokan, hogy ki járjon igazán a fejben utazók kedvében. Én azt a fuvarost díjaznám, aki naponta rak fel képet. Igaz ő kamionos, amúgy meg földrajztanár, a vérében van, így oktat. Drága tanár úr, köszönet érte. Vigyázzon magára!

Igen, igazán azért írom ezt, hogy köszönetet mondjak azért a sok gesztusért, amit ezektől az emberektől kap a fészbukk otthonosabb része. Jól van ez így, jól. Sokat járunk lagziba, hú, néha olyan illusztris társasággal, hogy ihaj. Ott vagyunk a szülőszobában a mérnök úrral együtt. Moziba, színházba elvétve, én egy-két meccsre még eljutok, de a feleségemet ez nem érdekli. S ahogy látom a kedvet, meg a hajlandóságot, hamarosan nem lesz hely a földön, ahol meg ne fordultunk volna. Úgy terveztük, hogy az idén még Amerikába szeretnénk elmenni, Los Angeles, Hollywood.