Holland tulipán, német sör, orosz usanka, francia sajt, spanyol bikaviadal, magyar termálvíz. Sztereotipiák.

Az elsőben megcsodáltuk, milyen mese a magyar termálfürdő. A termálstadion meg egyenesen korunk és urunk szentélye. Nem szeszélye, szentélye. Varázslat zajlik, a vendégből a tárcát, a betegből a lelket facsarják ki. Trükkös zsonglőrök a fiúk, akár labda nélkül is képesek néhány félidőt játszadozni. Zsonglőrzsenik. A múltkor, a kertszomszéd születésnapján, egy órát késett a helikopter. Amelyik a labdát hozta. A fiúk elkezdték időben, a tömeg tombolt, majd háromszáz ember harsány éljenzése közepette úgy hajtottak ezek a drága aranykötű gyerekek, hogy észre sem vette senki. Hogy labda meg még nincsen. Légfutball. Ez már közelít az álomfutballhoz. Neked feltűnt? Igen? Mi? A háromszáz fő? Ja, ja, állami ünnep, piros betűs munkaszüneti nap volt. Úgy csodálkozol, mint Ádám az anyák napján. Nem tudtad? Hol élsz?

A fürdőben meg a gyorstalpalón végzett gyógyítók hada. Nos, kerüljünk beljebb. Bentről, ha lehet, még impozánsabb ez az új gyógyfürdő. Minden friss és ropogós. A személyzet is. Az első lényeges kérdés, a múlt. Egyáltalán nem mindegy, hogy aki közvetlen testi kapcsolatba kerül velünk, milyen előéletet élt. Kije milyen. Mit hordoz a génpoggyászában és a zsigereiben.

Ne lepődjenek meg, ha a legtöbbjükben még ott él a régi szakma. Méghozzá igen erősen. Az exezredes ropogósan élre vasalt fehér köpenyének vállán a csillagok (képzelt) helye. Szálfaegyenes tartással, fürkésző tekintettel álldogál. Nem vegyül a civil bagázzsal. A varrónő pontos szabásminta után masszíroz, és mindig „elvarrja a végét”. A pedagógus betartja az órarendet. A hátad hat órára van osztva. Sose végez vele. Na és a rakodók! A rakodóktól a jóisten mentsen meg! A törést és a ficamot potenciálisan a kezükben hordozzák.

Olykor-olykor akad köztük egy igazi természetgyógyász! Hát, ő maga az Isten! Lába nem éri a földet (néhány betegé sem, de egészen más alapon). Hatalmas névtábla az ajtón. A nevet igen, őt magát viszont csak oly ritkán lehet látni, mint az isteneket. Nem beszél, csak kinyilatkoztat, kezet rátesz, és néha jár a vízen. A termálvízen.

Egy ilyen vegyes rendszert a szabályok tartanak egybe. Micsoda szabályok! Világhírű helyen katonásan ül a váróban a beteg. Jobb kezében félmagasan, balra tizenegy óra irányában elvágólag tartja mindenki a kezelőlapot. Bebocsátásra várva az áldozati helyekre. Idő van! Egy garnitúra ki, katonák be, egyszerre húszan, és kartonjaikat lepedőkkel elválasztott libegésben, tizenkét percnyi hasalásra válthatják be. Nos, akkor vessünk egy sanda kukkantást az ötödik fakkba.

Íme, Mari néni! Drága Mari néni szabadon választott produkcióját látják. Kötelező elemekkel. Tizenkét perc. Ebből Mari néninek két perc a vetkőzés, egy perc az ágyra mászás, ugyanannyi a lemászás (Mari néni, az ágyra mászó). Két perc az öltözés, a fennmaradó bőséges hat percben jól képzett gép veszi kezelésbe elgyötört testét, hintőporral téve emlékezetessé a bőrnek bőrön való siklás okozta élvezetét.

Nyögések, törések, sikolyok és egyéb hangok válnak közkinccsé. Az ötszáz forintot a nyitott fiókba ajánlott pottyantani. Ugye, ráismertek egy gyógy masszázs technológia leírására? Egy nagyon állami, nagyon nagy intézetben. Nocsak! Késtél? Kint maradsz! A mázlista, ő jár jobban. És még jobban is jár.

Gerinces ember lévén (megnyugtató, hogy a semmit nem műtik, legalábbis a biztosító nem támogatná, bár ki tudja, mit hoz a jövő, nem is hangzik rosszul: semmisebész), gyakran élvezem e gyógykezeléseket. Legközelebb elmesélem, hogy mekkorát élveztem egy vadonatúj termálfürdő szolgáltatásaiból. Remélem, tudok néhány újdonsággal szolgálni. Ott tudtak, szigorúan OEP alapon.”